2016. január 13., szerda

IT - Termék kulcs megnézése



Nem tudom, ki járt már így, de a napokban én úgy jártam, hogy egy programomnak ami fel volt telepítve a gépemre, nem találtam a telepítő lemezét és vele együtt a termék kulcsomat is elvesztettem. (Office) Kisebb keresgélés után megtaláltam egy olyan kis programocskát ami ebben nekem segítséget nyújtott. Ez a program nem más volt mint a ProdukKey. ITT! Remélem tudtam valakinek ezzel segíteni. 

Nem tudom mennyire működik más programokra, mert elméletileg csak Windowsos cuccokra jó, mint pl. Office, Windows, de nekem szerencsére sikerült meg menteni a termék kulcsomat legalább. A használatával csak ésszel és csak jó célokra tessék használni! Letöltheted:

További szép napot!

2014. szeptember 9., kedd

Arche Age - Végre megérkezett!

Még a régi blogomon számoltam be erről a játékról, hogy érkezik hamarosan. Nos, ennek meg két éve és szerencsére végre eljött a nap mikor is indul e a játék.

A játék maga nem lesz fizetős, viszont aki nem áldoz rá pénz az bizonyos dolgoktól elesik, de ezek hála a jó istennek nem rontják el a játékélményt.

Volt nyílt béta rész aminek köszönhetően már bele is vághattunk az ismeretlenbe. A Beta szeptember 4-8-ig tartott PDT 10:00 am (magyar idő szerint 19:00-ig volt elérhető) Ezek után a szerverek elhallgattak és legközelebb csak szeptember 12-én fognak indulni amikor már az előfizetők mehetnek is és fedezik fel az ismeretlen helyeket. Azok akik nem fizetnek elő csak szeptember 16-án kezdhetnek neki a kalandoknak.

A Béta
Izgatottan vártuk a péntek este 7 órát, mivel már nagyon rég óta várjuk ezt a játékot. Először európai szerveren próbálkoztunk a bejutásra, de olyan nagy várakozási sorok alakultak ki, hogy inkább maradtunk az amerikai szervernél. Hát igen nem volt mindegy, hogy ezren vannak előttünk vagy csak háromszázan.

A karakter készítésről sokat nem tudok mondani, mindenki az egyéni ízlésére van bízva a dolog. A classok, na azonban az már egy másik helyzet. A szokásos classok helyett - pl. warrior, hunter, mage, stb. - itt akár több minden lehetsz egyszerre, vagy is inkább kombinálni tudod ezeket. Mondok egy példát. Én először az Archert választottam és 5. szinten választhatok melé egy másik "fát" (a játékban ezt skillset-nek nevezték el), tehát a második választások a shadowplay volt, ami inkább a rogou/thief-re hajaz és 10. szinten pedig kiválasztottam a vitalismot ami a healer skillsetje, de pusztán kíváncsiságból és a dungeonok miatt választottam ki ezt. - mert nem volt healerünk és jól jött a feltámasztást. Mivel tudtam futtatni a boss-t így nem halltam meg a harc végéig és nem kellett a meghalt emberünknek végig futni a dungeont és még xp-t sem vesztett. Ja igen a meghalás XP vesztéssel jár. - Ezeket a skillsetteket azonban bármikor lecserélheted ha úgy tartja a kedved egy kis összeg (50 silver/skillset) ellenében. Amint meg vagyunk a skillset kiválasztásával is és nevet is adtunk karakterünknek, kezdődhet is a játék. Mint általában mindig egy rövid kis intróban kezdi el a karakterünk sztoriját. Igen, a karakterünknek van története, amely a fejlődése során a küldetések közben folyamatosan halad előre. Kicsit olyan érzést csempésztek bele így, mint ha egy igazi RPG lenne a játék, bár itt a történéseket nem tudod, befolyásolni. - Legalább is én nem vettem észre. Bár sokszor csak át ugrottam a sztorinak a videó bejátszását, hogy haladhassak tovább.

Ami engem lenyűgözött az a grafika bár igaz a Cryengine 3-tól nem is vártam kevesebbet. A karaktere mozgása is nagyon rendben van és az én személyes kedvencem az a ló mozgása. Szerintem nagyon eltalálták a ló mozgásait is. Az irányítás semmivel sem nehezebb mint egy átlagos MMORPG-nek. A hangok is teljesen rendben vannak mind az effektek és mind a zenék is. Én általában kikapcsolom a játékok zenéjét, mert zavarni szokott, de ennek történetesen jóleső a hangzásvilága.

A béta alatt készült két videó is aminek száma a játék megkezdése után remélem növekedni fog. Az elsőben egy hajót építünk meg plusz egy kis hülyéskedés a másodikban pedig gyorsan meg mutatok egy két dolgot, már amennyire tudtam és nem felejtettem ki.



2014. június 3., kedd

Játék közvetítésem története és a Daily Lose Team

Már régebben említettem, hogy szeretnék közvetíteni a neten, ahogy játszok. Sokszor fel merült bennem a kérdés "Vajon érdemes-e belevágni?" és arra a következtetésre jutottam, hogy ha nem próbálom meg akkor sosem fog kiderülni. Ha már történet akkor kezdjük az elején. Az egész egy szürke szombat reggelen kezdődött, mikor rátaláltam az XSplit nevezetű kis programra ami lehetővé teszi az interneten keresztül történő műsor szórást és ekkor tájt indult be a TwitchTV is. Tehát a lehetőség meg volt már csak meg kellett valósítani. Sok matekozás után végül el is indult az első közvetítés. Sok baj volt vele, nagy lagolások a kicsi internet sebesség miatt és a kép is villogott. Aztán még egy kis legózás után sikerült megtaláljam az egyensúlyt, már amennyire ezt annak lehetett nevezni. Én is tudtam élvezhetően játszani és talán a közvetítésen is látszott valami. 
Ez után volt egy kis szünet. Úgy gondoltam hogy a minőség nem elegendő ahhoz hogy élvezhető videót tudjak ki küldeni a csatornámra és a záró vizsga is vészesen közeledett. 

És akkor a közel múlt és a jelen. Miután szerencsésen meg növekedett a sávszélességem egy
csomagváltásnak köszönhetően, megkezdhettem pályafutásomat az interneten való műsorszórás világában. Neki is vágtam ismét a legózásnak, de most minden jól is ment. Még mindig felmerül a kérdés , hogy érdemes-e, de ilyenkor mindig csak a barátom jut eszembe, akit hívjunk Kopasznak és ő neki is sikerült egy olyan 10 feletti átlag néző számot elérnie akkor pedig miért ne sikerülhetne nekem is?! Aztán én is néztem az ő közvetítését, beszélgettünk sokat, megosztottuk egymással a tapasztalatainkat és mondtam neki, hogy mostanában én is elkezdtem megint. Rövid "tárgyalások" után úgy döntött(ünk), hogy csatlakozom hozzá és együtt vágunk neki az internet meghódításának. Mivel e kis csapat tagja lettem, neki is estem a csatornámnak a szépítgetéséhez, hogy még is nézzen ki valahogy, ha már valaki megtisztel és nézi a "műsort". Szerencsére nem kellett sokat küzdenem semmivel így 2 nap alatt meg kapta a végleges kialakítását.

Hát így röviden ennyi a kis történet. 

Csatorák: 
Kapcsolatok:

2013. május 7., kedd

PlanetSide 2


Ez az! Egy újabb ingyenesen játszható játék. Az elején idegenkedtem ettől a játéktól, mert mikor megjelent kíváncsiságból ránéztem egy két streamre, hogy milyen is lett. Az ökörködésen kívül más nem jött át a játékból, a csapatmunka abszolút nulla volt. Internetes ismerős hatására még is leszedtem és mivel bajom nem származhat belőle így hát miért ne. Plusz hajtó erő volt az is, hogy nem rég újítottam be egy ASUS GeForce GTX 650-es grafikakártyát  amihez kaptam promóciós kódot három játékhoz is amik között a PS 2 is köztük volt.

Nekivágtam az ismeretlen világnak egyedül. Az elején, DE aztán jöttek játszópajtásaim és világ uralomra törtünk!!! Muhahahahahaaa!!! Na jó nem, de felettébb érdekes lett volna.

A promóciós kódot természetesen egyből be is váltottam, de az én tehetségemnek, kapkodásomnak és oda nem figyelésemnek hála, hát persze hogy rossz szerveren használtam fel az ajándék csomagot. - Nem az európain szerveren hoztam létre a meg a felhasználónevemet, hanem nyugat-amerikain. - Ez a problémám sikeresen megoldódott hála a nagylelkű GM-knek és ezúton is szeretnék köszönetet mondani nekik érte. Thank you very much!

Tehát akkor a világ.
Egy bolygón vagyunk – milyen meglepő nem igaz?! - amin három kontinens található ami a három külön hadszíntér. A „déli” sivatagos az „északi” havas és a kettő közötti kontinens pedig ilyen mérsékelt éghajlati öv szerű környezet fogad minket. Ezeken a területeken folyik a harc a területek birtoklásáért éjjel-nappal 0-24 óráig. A kontinenseken zajló háborúk, soha nem fejeződnek be, úgy is tekinthetünk rá, hogy nincs győztes. Elhitted mi? De van, csak tettek egy csavart. A játékban időközönként az egyik kontinensen riadót hirdetnek ami azt jelenti, hogy van 2 órája mind a három frakciónak arra, hogy a legtöbb területet vegye irányítása alá az adott kontinensen. Természetesen, a másik kettő világon továbbra is zajlanak a csaták. Arra még nem jöttem rá, hogy a „nyersanyag” termelődését befolyásolja-e a más kontinenseken elfoglalt területek. – Igen van „nyersanyag” is.

Három különböző „nyersanyag” van amit felhasználhatunk. Külön van légi járművek, szárazföldi járművek lekérésére és a katonák ellátásához (kézigránát, AntiTank akna, gyalogsági akna stb.). A nyersanyag termelődése terület szerzéssel növelhető plusz van, hogy bónuszokat is adnak az elfoglal területek a nyersanyag mellé. És hogy ez miért jó? Nos, az én szerény véleményem szerint azért, mert talán a játékosok jobban fognak vigyázni a járműveikre. És hogy miért gondolom ezt? Mert kapunk egy szép kis órát is a lekért jármű mellé és csak az idő letelte után tudunk újat kérni. A nyersanyag pedig mindenkinek személyre szabott. Maximum 750 pontunk lehet. Amint használunk belőle a birtokolt területek függvényében termelődik vissza. Tehát csak óvatosan!

Lényegében a játék abban merül ki, hogy állandóan foglalják egymástól a területeket a frakciók. A tanácsom az, hogy válasz ki egy neked tetsző játékstílust – Itt a katona típusára gondolok. - és azt javítsd fel, fejleszd tökéletesre. Persze ez csak egy tanács, de nekem bevált.

Értékelés:
Grafika 4/5: Nekem bejön és tetszik, bár szerintem kicsit túlságosan megeszik a gépem, de lehet, hogy ez csak a nagy tömeg miatt szokott lenni esténként.
Hangok 4/5: Nincs vele baj, bár még el tudtam volna képzelni a karakterekhez egy két plusz hangot, hogy kicsit egyedibbé tehessük a karakterünket, de amúgy jók.
Modellek 4/5: Szépen kidolgozottak egy ingyenes játéktól és többet nem is várok el.
Textúrák 3/5: Sokat rágódtam rajta, mennyit adja rá, de végül azért maradtam ennél, mert vannak részek ahol csúnya a megvalósítás és bántotta a szemem.
Kivel? Bárkivel játssz vele, mert ez egy poén játék. Ha kicsit taktikázni is akarsz akkor nem árt egy megbízható partner és az sem ha sokan vagytok kb. olyan 8-10 fő, de már 2-3 emberrel is lehet elérni sikereket.

Röviden végül is ennyi lenne a PlanetSide 2. Akartam még kicsit részletezni, de rájöttem, hogy nem igazán lenne értelme és még sokat lehetne róla mesélni. Készítettem viszont egy két játék közbeni videót amit itt meg is találtok! Ha bármi kérdésetek lenne, azt feltehetitek itt vagy akár Twitteren is.

2013. február 23., szombat

EuroTruck Simulator 2

Régebben is írtam egy két játékról véleményt, gondoltam nem szakítom meg ezt a hagyományt. Egészen sokat szoktam játszani mostanában szimulátorokkal, név szerintem az EuroTruck Simulatorral (későbbiekben ETS) és a Train Simulator 2013-at. Most az ETS-ről szeretném megosztani a véleményemet.

Az első szériával is játszottam igen sokat. A második részt is nagyon vártam, főleg a grafikája miatt, mert nagyon szépre sikeredett szerintem, bár igen erőteljes gép kell a maximum grafika élvezéséhez. Minden esetre, ha nem is maximum grafikán, de közepes grafikán, még nekem is elmegy és még így is nagyon szép. Az egyhez képest a játék menet is változott valamelyest. Míg az egyben automatikusan kamion vásárlással kezdtél egy adott összegből, a kettőben, meg adatik a lehetőség, hogy cégektől vállalj el fuvart, nem saját kamionnal és gyűjtögessük pénzüket, hogy később saját kamionra tehessünk szert. Persze, ha valaki nem akarja akkor nem kell, mivel létezik a játékban Bank akitől kölcsönt vehetünk fel és egyből meg tudjuk vásárolni belőle az alap kamionunkat. Ez a megoldás, nekem nagyon tetszett, hogy meg adja a választás lehetőségét a játékosnak. Igaz, nem tudom hogy a valóságban, hogy működik a kamionos szakma, de el tudom képzelni azt hogy van olyan kamionos, aki nem a saját kamionjával járja a világot.

Egyetlen egy kicsinyke szépséghibát véltem felfedezni a játék játszása során, még pedig az egyéb járművek mesterséges intelligenciája. Na jó azért nincs olyan sok gond vele, de mikor dupla záróvonalnál el kezd előzni a gép velem szemben én meg 90 km/h megyek, hát azt a kamiont isten sem állítja meg. És akkor az még az egy dolog, hogy ripityára törik a kamion meg az árú amit szállítasz, de még volt, hogy engem büntetett meg a játék baleset okozás miatt. -400 Euro.

Értékelés.
Kiknek: Aki igazán szereti a szimulátorokat és a kamionokat azoknak nagyon is ajánlom.
Kivel: Nem egy multis játékról van szó, de pl. ha éppen haverokkal akarsz beszélgetni TeamSpeaken, vagy csak szimplán zenét hallgatsz az teljesen jó.

Irányítás: A kormánnyal lehet a legtutibb bár nekem nincs, úgy hogy marad az egér billentyűzet kombó és én ezt is ajánlom mindenkinek. Lehetőség van csak szimpla billentyűzet használatra is de az nekem kicsit illúzió romboló volt...

Grafika: Hát nagyszerű munkát végeztek szerintem a fejlesztők. A modellek kidolgozottak a textúrák szépek, és vannak apró dolgok amikre nagyon is odafigyeltek. Például, Kölnben a dóm ott virít a háttérben. – személy szerint én általában figyelek az ilyen kis apróságokra. - Ami kicsit zavaró az az esőcseppek törlése, de ez elhanyagolható.

Hang: Nincs mit róla mondanom. Jó.

Egy kis Streamelésből vissza maradt videó. Bár a minősége nem a legjobb, de  játékmenete látszik.


Fogyasszátok egészséggel!

2012. november 27., kedd

Thank You Schumi



Mióta eszemet tudom, azóta Forma 1-et nézek. Kis koromban még csak az autók miatt jöttem lázban és már az is lenyűgözött, hogy láthatok ilyen sporteseményt a televízióban. Kicsit nagyobbacska lettem és lett egy favoritom is. Michael Schumacher. Neki köszönhetem, hogy megszerettem ezt a sportot, még ha mostanában nem is követem olyan nagy figyelemmel és lelkesedéssel, mint olyan 5-6 évvel ezelőtt, mikor még saját készítésű újságokból összeollózott képgyűjteményem is volt, melyben egy két saját rajzom is helyet kapott. Köszönöm neki azt a sok boldog pillanatot, amit a nagyszerű versenyzésével és győzelmeivel okozott nekem és sok más kis társamnak, akik az ő szurkolótáborát népesítik. Köszönöm. Egy meghatározó alakja volt a Forma 1-nek és még ha nem is volt olyan teljesítménye, mint amikor fénykorát élte, de bátran merem kijelenteni, hogy nélküle nem lesz olyan a Forma 1, mint régen.

Emlékszem az első visszavonulására, ami nálam egyenlő volt a F1 hanyagolásával. Mikor visszatért, akkor megfogadtam, hogy csak addig nézem, ameddig versenyben van az adott futamon. Ehhez többé-kevésbé tartottam is magamat. Az utolsó verseny fantasztikus volt és a 7. helyen ért célban. Nagy boldogsággal töltött el, amikor pontszerző helyen ért célba és az Európai nagydíjon elért 3. helye csak a cseresznye volt a habos torta tetején.


Egy szónak is száz a vége! Köszönöm, hogy a világra jöttél és színesebbé tetted ezt a sportot.

Thank you Schumacher!
I wish you good health and long life! I will miss You!


2012. november 20., kedd

Windows 8 3.rész

Meg jelent a Windows 8!

Tudom, tudom, nem most már egy ideje meg lehet vásárolni csak vártam a esetleges véleményekre. Igaz feleslegesen, hiszen a Preview Windows 8-nál már sokan kifejtették véleményüket. Legtöbben amiket én láttam vagy hallottam az a Start menü eltünése ami fájt neki. Én csak annyit tudok mondani, hogy aki azt mondja, hogy eltűnt a Start menü az téved, hiszen nem tűnt el csak át alakult és csak ismételni tudom önmagamat, hogy aki használta a gyorsindítót a Windows 7-ben annak nem is fog hiányozni. Ez az egyik gondolatom a másik pedig, hogy én már 3 hónapja használom és semmi gondom nincs a rendszerrel, sőt talán még jobban is ki tudja használni a laptopomat (nekem 1,6
GHz-s van és 5 és fél éve vettem) , mint a Windows 7 és nekem az új Start menü is jobban tetszik. Néha mikor az otthoni pc-m használom, csodálkozom, hogy miért nem tudom leállítani a gépet így ahogy latopon szoktam.

A Windows 8 rendszer követelménye:
CPU: 1 GHz-es vagy gyorsabb 32 bites vagy 64 bites központi feldolgozó.

RAM: 1 GB RAM 32 bites, 2 GB RAM 64 bites operációs rendszer esetén. 
Merevlemez: 16 GB üres lemezterület a 32 bites, 20 GB üres lemezterület a 64 bites változat esetén

VGA: DirectX 9 kompatibilis grafikus vezérlő, WDDM illesztőprogrammal. 

Ami még nagyon bizgatja a fantáziámat, hogy az otthoni vason amiben egy ATI Radeon HD 4670 van, hogy fog muzsikálni, mert hallottam olyat is hogy nem lesz rá illesztő program bár ezt már most meg tudom cáfolni, mert már most találtam. Ez már a jövő zenéje.