Figyelem!
Nyomokban spoilert tartalmazhat! Aki még nem nézte végig, az
inkább utána nézzen vissza. =)
Egy
kicsit visszatérve az elsőhöz, bár valamennyire a második
világra is vonatkozik, de az elsőre jobban. Én véleményem
szerint kicsit kevés része van az első évadnak és ebbe a 25
részbe belezsúfoltak annyi mindent, hogy ezt tartom valószínűbb
oknak a fura dolgok kiváltásában, mármint bennem. Az első világ
a 15. részig tart és a 10. részben kezdődik meg az érzelmi
kavalkád. Ez az egyik legdurvább rész érzelmi szempontból, –
meg nekem is ezek a részek jöttek be a legjobban. – igaz nincs
sok harc, olyan nyugis részek, de valahogy ez a rész megfogott.
Szégyen vagy nem szégyen, de voltak részek, amikor szívszorító
részek voltak és saját magammal kellett küzdenem.
Most
pedig akkor második világ. Az új MMORPG Alfheim
Online, ahol elfek lehetünk, de a legnagyobb sikere azért van, mert
lehet benne repülni. Az ember mindig is a repülésről álmodozott,
ezért ez egy olyan elem, ami biztos siker. A világ érdekes, bár a
SAO világa jobban tetszett, itt is előjön a mágia használat,
mind gyógyító és támadó mágia használat.
Akinek piszkos a fantáziája, annak egyből
egyértelmű a dolog, de én ezt nem! Ez az anime megérdemel annyit,
hogy ne legyen piszkos a fantáziám és ne akarjam tudni, hogy mi
történhetett. Természetesen a vége „happy end” lett ismét és
hogy úgy mondjam egy keret történetet láthattunk, mert ott
fejeződik be ahol elkezdődött. Persze nem ugyan az, mint a régi
és a megoldása is kicsit más, de remek a befejezés.
És
akkor megint vissza a sztorihoz. Nem tudom, hogy mi volt a
mondanivalója a történet írójának, de a két testvér közötti
bonyodalom, meg amikor kiderül Kiritonak is a mivolta, hát ez is
egy érdekes menet volt. Nem volt annyira erős, mint a SAO-os
részben, de ez sem volt rossz.
Összefoglalva.
Nekem nagyon tetszett az egész, végre kezdem feldolgozni az
eseményeket, de keletkezett bennem egy hatalmas űr, ami nem pont a
sorozat hiánya jelenti, hogy vége az első évadnak, hanem az hogy
kéne egy olyan játék, mint a SAO. Ha nem is pontosan úgy, mint a
történetben egy NerveGearrel a fejünkön létezünk egy világban,
de én például nagyon szívesen végig játszanám a SAO-t azzal a
technológiával, ami jelen állásban van és szerintem van olyan
ember rajtam kívül, aki osztja ezt a véleményemet.
Kiknek ajánlom. Én nem néztem eddig
életemben sok animet, de ezt bárkinek tudom ajánlani. Aki szereti
az MMORPG vagy RPG játékokat és azoknak főleg és aki még az
animet is szereti mellette annak kötelező darab. Én pedig epekedve
várom a következő évadot. – Ami jó miért ilyen rövid?! :(
Azt
hiszem, ennyi lenne. Kicsit kesze-kusza lett ez a bejegyzés is, de
van úgy, amikor egyszerűen nem tudom jobban kifejezni magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése