Tudom,
fordítva kellett volna kezdeni az egészet, de most ez így jött
ki. Szeretném azt is megemlíteni, hogy ezt a bejegyzést úgy írom,
ahogy én láttam a dolgokat, nem néztem utána, ezért lehetnek
tévedések benne, de úgy gondolom, hogy azért valamelyest fedi a
„valóságot”.
Az
alap történetben 2022-ben vagyunk, amikor is piacra dobják a
NerveGear-t. mely mellé egy játékot is adnak, amely a Sword Art
Online. Eddig csak 1000 bétatesztelő találkozott vele. Maga a
NerveGear egy sisakhoz hasonlít, amely felfogja az agyhullámainkat,
illetve küldeni is képes – gondlom, mert különben hogy látnánk
bármit is – jeleket az agyunknak. Végül is ennek a szerkezet
segítségével kapcsolódunk a játékhoz, amely az eddigiektől
teljesen eltér. A játékban létrehozott karaktert nem egy „mögötte
lebegő kamerában” látjuk, és nem egérrel meg billentyűzettel
irányítjuk, hanem mi vagyunk ott. Ha úgy tetszik, akkor a
gondolatainkkal irányítunk. Mindent, amit a valóságban
elkövetnénk és amire gondolunk, az csak a virtuális valóságban
történik meg. Ez persze csak addig van így, amíg a játékból ki
nem jelentkezünk. Olyan, mintha végül is aludnánk, de közben az
agyunk igen csak dolgozik.
A
játék elindul. Mindenki felcsatlakozik. A játék a kezdetek
városából indul, ahol főhősünk összetalálkozik -barátkozik
egy játékossal. A nap végén kicsit bonyolódnak a dolgok. Egyszer
csak észreveszik, hogy nem tudnak a játékból kijelentkezni.
Kiderül, hogy bent ragadt a rendszerben mind a 10.000 játékos és
csak úgy szabadulhatnak ki, ha végig viszik a játékot. Innentől
kezdve, megindul az életükért a harc és persze, hogy kijussanak a
játékból, ami nem is olyan egyszerű.
Kezdetek városa |
Karakterek.
Hát nincs sok választásunk. Mivel igazából azon kívül, hogy a
kinézeten állítunk, mást nem nagyon lehet. Van egy kardunk, aztán
boldoguljunk vele, ahogy tudunk. Természetesen a későbbiekben,
lehet pajzsunk is, illetve kétkezes fegyverünk is, de a legtöbben
az egy darab, egykezes hosszúkardot használják.
Ez az alapja az egész sztorinak. A Wikipédián sok dolgot meg lehet
találni, bár és most még kicsit hanyagolom a kutakodást,
szeretném, ha rendesen leülepedne az egész.
Saját
gondolatok. Egy ilyen szerkezet, mint a NerveGear, azt hiszem,
teljesen megváltoztatná egy MMORPG-ben való részvételt. Én csak
reménykedni tudok, de nem hiszem, hogy ez alatt a 9 év alatt, ami
hátra van 2022-ig, létre jönne egy ilyen kis kütyü és abban is
csak reménykedni tudok, hogy megélem ennek a szerkezetnek a
létrejöttét és ki is tudom majd próbálni.
Azt
hiszem kicsit sikerült tisztába tenni a dolgokat, hogy miről is
írtam az elmúlt pár bejegyzésben. A történetből csak azért
nem akarok idézni, mert akkor azt hiszem erőteljes spoilerezésbe
kezdenék, amit meg nem akarok. Akinek esetleg kedvet csináltam
volna hozzá itt meg találja.
Most
pedig megyek, letöltöm, hogy kiírjam DVD-re. =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése