Én és a Hold...

Ma kimentem rakni a kazánba fát és vissza fele indulva felnéztem az égre. Csodálatos tiszta időnk van és most van teli hold is. Meg álltam. Ott álltam az udvaron egy szál pulcsiban és papucsban és néztem az eget, gyönyörködve a Hold fényességében és a pislákoló csillagokban amik erőlködve próbálnak valami kis fényt eljuttatni hozzánk jelezvén létezésüket. Ezen kívül még ott volt a csend és az a mérhetetlen nagy nyugalom - mint ha csak meg állt volna az idő - mely ezt a pillanatot elárasztotta, ami az enyém volt csak az enyém. Pedig oly szívesen megosztanám mással is például veletek.
   Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, mert a mai rohanó világban kevesen tudnak/akarnak egy kis időt szentelni ilyen kis apró csodákra és persze nem beszélve a fény és zaj szennyezésről ami a városokban igen csak jellemzőek.
Tudom, ezt a "jelenséget" nem igazán lehet jól szavakba önteni és ezáltal át adni az érzést, de azért megpróbáltam.